Szabadlábon védekezhet tovább Matolcsy György
A jegybank korábbi elnöke gyanúsítotti kihallgatása után szabadon távozhatott, több forrásból származó értesülés szerint.
A Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói Matolcsy Györgyön kívül még hat embert hallgattak ki gyanúsítottként kedden, és a büntetőeljárás során ők is szabadlábon védekezhetnek – derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság közleményéből, amely kizárólag a gyanúsítotti kihallgatást említi.
Az érintetteket nem kellett előállítani, mindannyian idézésre érkeztek a nyomozást végző NNI-hez. A hét személyt hivatali visszaéléssel gyanúsították meg, mindegyikük otthonában házkutatást tartottak, illetve adatokat mentettek a mobil eszközeikről.
A botrány tavasszal robbant ki, amikor Simor András volt jegybankelnök arról beszélt, hogy az MNB egyik alelnöke nyomást gyakorolt az Erste Bankra, hogy távolítsák őt el a bécsi Erste Group felügyelőbizottságából. Simor szerint megzsarolták a bankot, és kellemetlen hatósági eljárásokkal fenyegették. A kijelentései után a jegybank belső vizsgálatot indított, ezután feljelentést tettek.