Vége Orbán Viktor és Aleksandar Vučić korszakának, három új magyar képviselő lesz a szerb parlamentben
A szerbiai parlamenti választáson fölényesen, közel 600 ezer szavazat különbséggel győzött az Egyetemista Lista. Az új alakulat a szavazatok 53 százalékát szerezte meg, míg az Aleksandar Vučić vezette Egyesült Szerbia listájára a választók kevesebb mint 40 százaléka voksolt. A pontos eredményt a külföldön élő szerbek szavazatainak összeszámolása után hozza nyilvánosságra a Szerb Választási Hivatal.
Az Egyetemista Lista egyelőre csak papíron párt: működésében inkább alulról szerveződő korrupcióellenes mozgalom, amely az Egyesült Szerbia mellett a parlamentből kiesett korábbi ellenzéki pártoktól is elhatárolódik. Képviselőjelöltjei között szerepel egyetemi rektor, professzor, ügyvéd, építész, geológus, mérnök, a Szerb Nemzeti Bank korábbi kormányzója, színész, zenész, zöld aktivista és korábbi sportolók is. A lista élén Ilija Srdanović kardiológus, az Újvidéki Orvostudományi Kar professzora áll, aki Juhász József politológus szerint a legvalószínűbb miniszterelnök-jelölt.
A 250 fős szerb törvényhozásba 141 képviselőt küldhet az Egyetemista Lista, szemben az Egyesült Szerbia 103 képviselőjével. A 69 százalékos részvételi arányhoz hasonlóra utoljára 1992-ben volt példa. Juhász szerint az új parlament és kormány gyorsan megalakulhat, mivel nincsenek éles belső megosztottságról szóló hírek.
A kormányváltással egy tizennégy éve fennálló rendszer dől le Szerbiában, amelynek erős befolyása volt az állami intézmények és a média működésére. Németh Ferenc külpolitikai szakértő szerint a szerbek népszavazásként fogták fel a választást: Vučić mellett vagy ellene szavaztak. Az Egyetemista Lista programjában az előző hatalom elszámoltatása, vagyonvisszaszerzés, független korrupcióellenes vizsgálóbizottság felállítása, a belügyminisztérium és a titkosszolgálatok függetlenítése, a közmédia megtisztítása, valamint az oktatás és az egészségügy fejlesztése szerepel.
Juhász szerint Magyarország és Szerbia kapcsolata lazulni fog az Orbán–Vučić-korszakhoz képest, de ez nem jelent romlást. Az Egyetemista Listát kevésbé foglalkoztatja a külpolitika, korrekt, baráti kapcsolatra törekszik. A mozgalom rövid kampánya során inkább a belpolitikai eseményekre összpontosított, külpolitikai kérdésekben óvatosan fogalmazott a szerb társadalom mély megosztottsága miatt. Németh szerint a szerbek 45-50 százaléka szeretné az EU-csatlakozást, míg a többiek inkább Oroszországgal szorosítanák a viszonyt; Koszovót szinte minden politikai erő Szerbia részének tekinti.
A választáson három vajdasági magyar jelölt is helyet kapott az Egyetemista Listán, akiknek a következő parlamentben szinte biztos a helyük: Beszédes Nagy Andrea matematikatanár, dr. Krizmanics Imre, a Belgrádi Egyetem biológus professzora és Lázár Tibor képzőművész, pedagógus.
A Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ) csak két képviselőt küldhet a parlamentbe: a párt fennállása óta a legrosszabb eredményét érte el. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke csalódottan nyilatkozott, jobb eredményre, kettőnél több mandátumra számított. A párt alig 35 ezer szavazatot kapott, míg a 2023-as választáson még 65 ezren szavaztak rá. Juhász szerint a vajdasági magyarok politikai súlya drasztikusan csökkent, és könnyen elképzelhető, hogy a párt eloldalagosodik Vučić támogatásától. A szövetségnek ráadásul elölről kell kezdenie a kapcsolatépítést az új szerb kormánnyal.
1991-ben még 344 ezer magyar élt a mai Szerbia területén, a 2022-es népszámlálás idejére számuk 185 ezer alá esett. A Vajdaság népességének 1991-ben még az egyhatodát tették ki a magyarok, 2022-ben már alig több mint egytizedét.
Az új mozgalom Belgrád mind a 17 kerületében nyert, a fővárosban közel kétszerannyi szavazatot szerzett, mint Vučić pártja. A legnagyobb arányban azokban a belgrádi kerületekben akartak változást, ahol az átlagkereset meghaladja a fővárosi és az országos átlagot. A belgrádi Óvárosban közel 187 ezer dinár az átlagfizetés, itt a szavazatok arányának különbsége 73-21 volt. A legfrissebb, augusztusi adatok szerint a nettó mediánkereset Szerbiában 93 325 dinár.
Ha teljesíti ígéreteit az Egyetemista Lista, az a vajdasági magyarok számára is érezhető változást hoz – mondta Juhász.