Home Uncategorized Magyar Péter felfedte Zelenszkijjel kötött megállapodását

Magyar Péter felfedte Zelenszkijjel kötött megállapodását

by Roland
0 comments

Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel

Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő. Magyar Péter Facebook-oldalán számolt be arról, hogy négyszemközt tárgyalt az ukrán elnökkel.

Mint írta, üdvözölte a Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak erősítéséről létrejött politikai megállapodást. Hozzátette: „A kölcsönös bizalom helyreállításának első lépéseként értékeltük, hogy Ukrajna Parlamentje elfogadta a megállapodás alapján a kisebbségi oktatási törvényt, és hogy az ukrán fél azonnal megkezdte annak végrehajtását. Megköszöntem az ukrán parlament szeptemberi határozatát, amelyben elismerték, hogy 1944 és 1946 között a kényszermunkára hurcolással és a tömeges deportálással bűncselekményeket követtek el a kárpátaljai magyarok ellen.”

A kormányfő posztjából kiderült, az ukrán elnökkel megállapodtak abban, hogy miniszteri szinten folytatódnak a két ország közti egyeztetések, és kiemelt figyelmet fordítanak az országokban élő kisebbségek helyzetének további javítására. Kiemelte, egyetértettek abban is, hogy mindkét ország érdeke a politikai és gazdasági kapcsolatok új alapokra helyezése.

Végül Magyar Péter az orosz-ukrán háborúról is említést tett posztjában, mint írta: „Az ukrán elnököt teljes szolidaritásomról biztosítottam a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt. Elmondtam, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.”

You may also like

Leave a Comment

Connect

A weboldalon szereplő tartalom nem minősül pénzügyi tanácsadásnak. Minden közölt információ kizárólag tájékoztatási célokat szolgál.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Hozam Mix