Decemberig összejöhet Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij hivatalos találkozója
Ukrajna magyarországi nagykövete biztosnak tartja, hogy két hónapon belül sor kerül a magyar kormányfő és az ukrán elnök hivatalos találkozójára.
Sándor Fegyir, Ukrajna magyarországi nagykövete a Klubrádiónak nyilatkozva azt mondta: két hónapon belül hivatalos találkozót tart Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij elnök, és ez biztos. A találkozót az Európai Unió kérte, és mindkét fél beleegyezett. A nagykövet szerint a kétoldalú kapcsolatok folyamatosan melegednek, ennek csúcspontja lesz a találkozó.
A rádió Ungváron, a Nagy Imre-szobor keddi avatásán érte utol a nagykövetet, ahol Karácsony Gergely budapesti főpolgármester is beszédet mondott. Karácsony arról beszélt, hogy Budapest és a kárpátaljai régió kapcsolatait is erősítenék, erről is tárgyalt kárpátaljai vezetőkkel.
„Mindig emlékeztetni kell magunkat arra, hogy az a harc, amit mi vívtunk ’56-ban, lényegében ugyanaz, mint amit most vívnak az ukránok. Minden népnek joga van a szabadsághoz” – mondta a főpolgármester, aki szerint a szoboravatás mérföldkő lehet a magyar-ukrán kapcsolatok újjáépítésében.
Az ukrán elnök korábban állami kitüntetéssel díjazta Záhony polgármesterét, Helmeczi Lászlót, valamint az Oroszország elleni védekezést segítő Kárpátaljai Sárkányellátó Alapítványt.