Újabb nagyváros belső kerületeit verték szét a dühös tüntetők
Több száz maszkos fiatal tört-zúzott Barcelona belvárosában szombat éjszaka. A nagyrészt fiatalokból álló, körülbelül 500 fős tömeg a közösségi médiában keringő felhívásokra reagálva gyűlt össze a katalán főváros belső kerületeiben, ahol autókat, motorokat és bicikliket rongáltak meg, buszmegállókat és köztéri bútorokat vertek szét, valamint több mint egy tucat üzletet kifosztottak.
A katalán rendőrség, a Mossos d’Esquadra több mint 220 rohamrendőrrel vonult a belvárosba, ahol több mint 100 embert őrizetbe vettek. Az elfogottak negyede fiatalkorú.
Jaume Collboni, Barcelona polgármestere szombat éjszaka tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, nem fogják hagyni, hogy szétverjék a várost, ami pedig szombat este történt, az nem maradhat büntetlenül. Azt is hangsúlyozta, hogy nemcsak a vandál fiatalok, de a kiskorúakért felelős szülők számára is következményekkel járnak majd a történtek. A polgármester szerint a szombati vandalizmusnak semmi köze a Plaça Catalunya téren sátrazó, a lakhatási válság miatt tüntetők követeléseihez, „ez egyszerűen öncélú erőszak volt”.
Spanyolországban szeptember vége óta az ország több nagyvárosában tüntetések robbantak ki, miután a hatóságok kilakoltattak egy 87 éves, mozgáskorlátozott madridi nőt. Az országszerte elindult tüntetésekre a kormány a lakáspiaci szigorításokkal akart reagálni, a javaslatokat azonban a parlament nem szavazta meg, ezért folytatódnak a tiltakozások.