Home Uncategorized Trump nagy dobásra készül a választási vereség után?

Trump nagy dobásra készül a választási vereség után?

by Roland
0 comments

Trump a félidős választások után: belpolitikai „béna kacsa”, de külpolitikában még alkothat maradandót

Történelmi zakót kaptak a republikánusok az amerikai félidős választásokon, a demokraták győzelme nyomán kialakult „kék cunami” azonban több kérdést is felvet. Yaro Patrice külpolitikai szakértő a Klasszis Podcast legfrissebb adásában Litván Dánielnek nyilatkozva úgy vélekedett: hiba lenne egyértelműen a demokraták nagy győzelmeként értékelni a keddi eredményeket, és az is nyitott kérdés, hogy két év múlva kit indíthat a két nagy párt az elnökválasztáson.

A szakértő szerint a következő két év politikai csatározásokkal telik majd, miközben az amerikaiak elégedetlensége várhatóan inkább fokozódik. Trump belpolitikailag „béna kacsává” válik, a külpolitika és a hadsereg irányítása azonban a kezében marad – elképzelhető, hogy ezt egy utolsó nagy dobásra próbálja kihasználni. Patrice szerint ugyanakkor nem biztos, hogy Iránnak kell emiatt a leginkább aggódnia.

A beszélgetés érintette az amerikai pártrendszer esetleges átalakulását, azt, hogy az iráni háború mennyiben járult hozzá Trump meggyengüléséhez, valamint a várható belpolitikai lépéseket: vétókat, rendeleteket és impeachment-eljárást. Szó esett arról is, ki lehet Trump utódja republikánus jelöltként, kihez nyúlhatnak a demokraták – felmerült Kamala Harris esetleges visszatérése –, és hogy váratlan nevek is előkerülhetnek elnökjelöltként. A műsorban kitértek az iráni háború és Izrael helyzetére, valamint arra is, mi várható az Egyesült Államok és az Európai Unió, illetve Magyarország kapcsolatában – Brüsszel, Budapest és Kijev számára ugyanis korai lehet az öröm.

You may also like

Leave a Comment

Connect

A weboldalon szereplő tartalom nem minősül pénzügyi tanácsadásnak. Minden közölt információ kizárólag tájékoztatási célokat szolgál.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Hozam Mix