A Tesla leállítja a Cybertruck gyártását
A Tesla a jövő év közepén leállítja a Cybertruck modell gyártását texasi gigagyárában – jelentette be Elon Musk a közösségi oldalán pénteken. A döntés hátterében a lanyha kereslet áll, illetve az, hogy a vállalat kapacitást kíván felszabadítani a Cybercab robotaxik gyártásának növelésére.
A cég vezérigazgatójának bejelentéséből nem derült ki pontosan, hogy a Cybertruck gyártását egy másik gyárba helyezik át, vagy végleg kivezetik a modellt. Wes Morrill, a Cybertruck vezető mérnöke ugyancsak az X-en arról írt, hogy a Cybertruck hihetetlen technológiafejlesztési platform volt, és ezen a platformon él tovább a Cybercab.
Megosztó modell, visszahívásokkal
A Cybertruckot 2023-ban vezették be. Formabontó kialakítása erősen megosztó volt, egyes európai országokban gondot okozott a hatósági engedélyek beszerzése, a modellt többször visszahívták, és minőségellenőrzések során is fönnakadt.
A Tesla hivatalosan nem közöl eladási adatokat a Cybertruck kapcsán, a modellt az „egyéb modell” kategóriába sorolja. Ebből az derül ki, hogy a harmadik negyedévben mindössze 8295 ilyen jármű kiszállítására került sor, a második negyedévi 12 ezer 364 után.
Technológiai részvények zuhanása
A Tesla részvényei több mint 10 százalékot estek csütörtökön a New York-i tőzsdén. A zuhanás hátterében az áll, hogy az amerikai félidős választásokon aratott demokrata győzelem nyomán a befektetők elsősorban az AI-ra és az adatközpontok építésére vonatkozó szigorúbb szabályozásoktól tartva értékelték át a technológiai cégek részvényeinek várható értékét.