Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe pénteken délelőtt mínusz 4,53 pontos nyitást követően erősödésnek indult. A BUX 11.30 órakor 151 929,13 ponton állt, ami a csütörtöki záróértékhez képest 421,27 pontos, azaz 0,28 százalékos emelkedést jelentett, a pénteki nyitáshoz képest pedig 425,80 ponttal volt magasabb.
A délelőtti kereskedésben a részvénypiac forgalma elérte a 3,2 milliárd forintot. A vezető részvények az előző napi záróértékhez viszonyítva vegyesen teljesítettek: a négy blue chip közül három erősödött, egy gyengült.
A Mol árfolyama 65 forinttal, 1,24 százalékkal 5185 forintra csökkent. Az OTP-részvények 630 forinttal, 1,39 százalékkal 45 930 forintra erősödtek. A Magyar Telekom papírjai 12 forinttal, 0,47 százalékkal 2556 forintra nőttek. A Richter árfolyama 30 forinttal, 0,24 százalékkal 12 620 forintra esett.
A késleltetett kereskedési adatok szerint 11.42-kor az OTP 45 960 forinton állt, napi maximuma 46 000 forint, minimuma 45 320 forint volt, forgalma meghaladta a 2,2 milliárd forintot. A Mol 5205 forinton mozgott, a Magyar Telekom 2552 forinton, a Richter 12 620 forinton, az Opus pedig 277 forinton.