Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Éledezni látszik a hazai kriptovaluta-piac, miután július végén elfogadták, augusztus elején pedig életbe lépett az a törvénymódosítás, amely eltörölte az előző kormányzat által bevezetett, az európai jogszabályokon túlmenő tranzakció-átvilágítási előírásokat. A visszatérő vagy újonnan belépő szolgáltatók száma egyelőre azonban csekély.
Az eToro korábban kivonult a magyar piacról, nemrég viszont bejelentette visszatérését, sőt akciót is kínál: aki legalább 200 dollárt fizet be, az 50 dollár értékű kriptóeszközt kaphat, amennyiben megfelel a feltételeknek. A nagy nemzetközi online brókercégek közé tartozó cég részvényeket, tőzsdén kereskedett alapokat, indexeket és árupiaci termékeket is kínál, kriptós választéka pedig viszonylag széles.
A Lightyear már a törvénykezési szakaszban jelezte, hogy amint lehet, újra belép a piacra. Befektetők elmondása szerint azóta meg is jelent a cég mobilalkalmazásában mintegy tucatnyi kriptoeszköz választható befektetési formaként.
Az Interactive Brokers szeptember első felében levélben tájékoztatta ügyfeleit, hogy ismét elérhetővé válnak kriptós szolgáltatásai. A cég a nyáron arról írt, hogy a széles paletta mellett a legalacsonyabb költségszint kialakítására is törekszik.
A CoinCash már az elsők között helyezte kilátásba visszatérését, és nyáron első magyar szolgáltatóként engedélyt kapott az MNB-től az európai MiCA rendelet szerinti kriptoeszköz-szolgáltatások végzésére. A cég augusztus elején azt írta ügyfeleinek, hogy néhány hét múlva újra kínál majd kriptót, azóta azonban nem érkezett újabb információ.
A Bitpanda nem tér vissza, mert el sem ment: az előző kormányzat szigorú jogszabályai mellett is tudott engedélyt szerezni, egy ideig ez volt az egyetlen hazai engedéllyel rendelkező szolgáltató.
A világ legnagyobb kriptovaluta-tőzsdéje, a Binance a mai napig nem rendelkezik európai uniós engedéllyel. Az Európai Központi Bank elnöke, Christine Lagarde személyesen lépett közbe, hogy megakadályozza az uniós szintű működési engedély megszerzését Görögországban – írta a Wall Street Journal meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.
A Revolutról egyelőre nincs hír, hogy visszatér-e a magyar piacra, de a cégnél látszik, hogy kiemelt területnek számítanak a kriptovaluták: nemrég saját, euróhoz kötött stabilérmét hozott forgalomba, és új stratégiát is publikált a kriptoszektor gyorsításáról.
Az OKX, a Bybit, a Coinbase és a Kraken már rendelkezik európai uniós engedéllyel, így ezeknél a tőzsdéknél esély lehet arra, hogy jogi korlátozások nélkül nyithassunk számlát.
Sopov Ildikó Éva parlamenti képviselő, a Tisza-kormány kriptós szakpolitikusa szerint a legfontosabb alapelv a kiszámíthatóság és az egyenlő versenyfeltételek. A piacra belépőnek pontosan tudnia kell, milyen szabályokkal kell számolnia, hogy üzleti modellt tudjon építeni. A kriptopiacnak nem a szabályozás hiányára van szüksége, hanem jól kialakított, natív szabályokra, amelyeket olyanok alkotnak, akik értik a technológiát és az üzleti modellt.
Adópolitikai kérdésben nem foglalt állást, de megjegyezte, hogy a jelenlegi 15 százalékos kriptóadókulcs a régiós versenytársakhoz képest magasnak számít, ami sok magyar kriptóst külföldre, például Máltára vagy Paraguayba késztet. Érdemes volna megfontolni egy, a némethez hasonló modellt, ahol egy bizonyos tartási idő után a nyereség adómentessé válik – ez sokakat hazacsábíthatna, és Magyarországot regionális kriptoparadicsommá tehetné.
Magyarországnak is kialakulhatna versenyképes kriptoipara, hasonlóan Csehországhoz, Lengyelországhoz vagy Máltához, ha a szabályozási környezet nemcsak megfelelésre kényszerít, hanem aktívan támogatja is a betelepülést. A szakember szerint a Technológiai Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank már most előre gondolkodik egy támogató szabályozási és végrehajtási környezet kialakításán.
A még a Fidesz-kormány által hozott validátori törvény miatt kárt szenvedőknek – például a piacról egyik napról a másikra kivonuló Revolut ügyfeleinek – a politikus szerint a hatályon kívül helyező jogszabály alapján nincs jogorvoslati lehetőségük. A szolgáltatók az akkori bizonytalan jogi környezetben döntöttek úgy, hogy leállítják a szolgáltatást és visszaváltják az ügyfelek kriptóját, ehhez a törvény semmilyen kártalanítási vagy jogorvoslati rendelkezést nem kapcsolt.