Modellváltást sürget a gazdasági államtitkár
„Modellváltásra van szükség a magyar gazdaságban” – jelentette ki Porcher Áron, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium parlamenti államtitkára a GKI 2030 konferencián. A politikus szerint a jelenlegi, tőke- és technológia-transzferre, valamint olcsó munkahelyekre épülő modell kifutotta az idejét, helyette több tudásra, hazai termékre és magasabb bérekre épülő gazdaságra van szükség.
Az államtitkár kiemelte: jelenleg a magyar vállalkozások mindössze 28 százaléka tervez beruházást a következő 12 hónapban, szemben a 2014-es 77 százalékkal. Az elmúlt négy évben 30 százalékkal csökkent a beruházások volumene. A magyar vállalatok termelékenysége az uniós átlag 70 százalékán áll, míg Románia 76, Csehország 80, Szlovákia pedig 81 százalékon.
A kkv-szektor áll a középpontban
A gazdaságpolitika 2030-ig a kis- és középvállalkozások fejlesztését helyezi előtérbe. A hazai vállalatok több mint 99 százaléka kkv, a foglalkoztatottak 65 százalékát adják, de a gazdasági hozzáadott érték mindössze 41 százaléka és az exportbevétel 12,8 százaléka származik tőlük. Jelenleg minden ötödik kkv végez exporttevékenységet.
Porcher Áron szerint nincs akkora munkaerőtartalék, amely lehetővé tenné további külföldi nagyvállalatok behívását, ráadásul a multinacionális cégek a magasabb hozzáadott értékű folyamatokat anyaországukban tartják.
AI, energia, turizmus
Az államtitkár előrelépési lehetőségként említette a mesterséges intelligenciát: a lakosság 69 százaléka használja, a vállalkozásoknak viszont csak 7 százaléka, szemben az EU-s 20 százalékos átlaggal. Az energiapiacon a diverzifikációt hangsúlyozta: jelenleg a felhasznált villamosenergia 20 százalékát importáljuk, jellemzően este, magasabb áron. 2030-ig 4000 megawattnyi szélerőműtendert írnak ki, amelynek első pályázati kiírása október végéig érhető el. A turizmusban a négy évszakos turizmus megteremtése a cél, a turisztikai vállalkozások számára elérhető az 5+5-ös támogatási program.
Átírt kampányígéret és ötpontos vállalás
Az államtitkár átfogalmazta a Fidesz korábbi kampányígéretét: „Tizenhat éve az egymillió új munkahely volt a Fidesz ígérete. Most más időket élünk: egymillió jól fizető munkahelyre van szükség, amitől itthon maradnak a fiatalok, megtakarítások képződnek és egyre többen mernek vállalkozni.”
Porcher Áron öt pontban határozta meg a 2030-ig tartó célkitűzéseket: a magyar vállalatok termelékenységét a régiós átlaghoz, 80 százalékhoz közelítenék; a kkv-k exportáló arányát 5 százalékról 8 százalékra, majd e fölé emelnék; a kkv-szektor exportárbevételből való részesedését 12 százalékról 15 százalék fölé növelnék; a kutatás-fejlesztési ráfordítást GDP-arányosan 2 százalékra vinnék fel 2030-ig, hosszabb távon 3 százalék a cél; az éves GDP-növekedési ütemben pedig a 3-4 százalék közötti sávot jelölte ki.