Home Tőkepiac Európai autógyárak ellensúlyozhatják a kínai térnyerést

Európai autógyárak ellensúlyozhatják a kínai térnyerést

by Roland
0 comments

Megállapodást kötött az EU és Kína a hibridautók exportjáról

Maroš Šefčovič uniós kereskedelmi biztos október 9-én jelentette be, hogy az Európai Unió és Kína fontos megállapodást kötött. Brüsszel célja, hogy a kínai gyártók a következő négy évben több mint a felével mérsékeljék a hibrid és plug-in hibrid autók uniós exportját. Az önkorlátozáson felül Peking engedményeket tesz egyes európai termékek vámjainál, és egyszerűsítheti a ritkaföldfémek, illetve az állandó mágnesek exportengedélyezését.

A kínai fél részéről az engedmények vélhetőleg azért születtek meg, mert attól tartottak, hogy megegyezés hiányában az Egyesült Államokhoz hasonlóan drákói szigorítások léphetnek életbe, és mindenképpen szerették volna elkerülni a teljes tiltást vagy a jelentős vámtételek bevezetését.

A szakértők jellemzően azt hangsúlyozzák, hogy a megállapodás egyszerre szolgálja az európai autógyártók védelmét, a kereskedelmi feszültségek enyhítését és az ipar számára nélkülözhetetlen ritkaföldfémekhez való hozzáférés javítását. A tárgyalások mögött sokan Berlin érdekeit látják, hiszen a német autóipar egyszerre küzd a kínai piacon visszaeső versenyképességgel, a költséges elektromos átállással, a gyenge kereslettel és a hazai termelés jövedelmezőségének romlásával. A kínai export visszafogásának köszönhetően legalább hazai pályán levegőhöz juthatnak.

A Financial Times értesülése szerint a tervezett éves kínai kvóta 2027-ben mintegy 350 ezer autó lehet, majd évente 6 százalékkal emelkedhet. Ez lényegesen alacsonyabb a változatlan piaci trend alapján 2026-ra várt, hozzávetőleg 800 ezres kínai hibridimportnál. A következő négy évben a hibrid és plug-in hibrid modellek uniós behozatala több millió darabbal maradhat el attól, amit a jelenlegi trendek alapján várni lehetne. A megállapodás nem lép azonnal hatályba, a részletes végrehajtási feltételek és az uniós tagállamok jóváhagyása szükséges hozzá.

You may also like

Leave a Comment

Connect

A weboldalon szereplő tartalom nem minősül pénzügyi tanácsadásnak. Minden közölt információ kizárólag tájékoztatási célokat szolgál.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Hozam Mix