Az Isonzótól Triesztig: véres történelem és csábító gasztronómia
Olaszország nem csak pasta és pizza, nem csak Róma és Velence. Ha a tömegtől irtózik valaki, de nagy ínyenc, akkor Friuli Venezia Giulia ideális úti cél. A Magyarországhoz közel fekvő olasz tartomány magyar vonatkozásai sokrétűek – szomorúak és szívderítőek egyaránt.
A 21. századra szinte elfelejtődött, hogy az első világháborúban a Monarchia hadserege 420 ezer, míg Olaszország 650 ezer katonát veszített. Az Isonzó és Doberdó neve nemcsak a magyar hadtörténet lapjaira került fel, hanem évtizedekre bevésődött a népi emlékezetbe is. Debrecenből különösen sok fiatal katonát vittek ki a frontra, és sok magyar hadifogoly Olaszországban maradt.
Ha erre utazunk, ne hagyjuk ki a Doberdó mellett, Visintiniben található Magyar Kápolnát, amely hazánkfiai emlékére épült, és megismerteti az érdeklődőket az első világháború eseményeivel. Júliustól decemberig szerveznek a tartományban túrákat, amelyek iránt nagy az érdeklődés, hiszen sokakat a mai napig mélyen érint, hogy déd- és nagyapáik hol vesztek oda, vagy hol töltöttek éveket hadifogságban.
Kiállítás a Marmoladán
Külön kiállítás foglalkozik az első világháborúval Marmoládában. A 3000 méter magasan fekvő helyszínt könnyű megközelíteni, mert Malga Ciapela városából lift vezet fel a Marmolada Grande Guerra múzeumba. A létesítményt a centenárium alkalmából jelentős mértékben korszerűsítették és bővítették. A múzeum és látogatóközpont egyben találkozóhely is a turistacsoportok vezetőinek, a családoknak, a történelemmel foglalkozó kutatóknak és diákoknak. Nagy önkiszolgáló étterme pedig a Dolomitokra néző panorámával egészíti ki az infrastruktúrát.
Borvidék és gasztronómia
Az Isonzó a mai generációknak nem más, mint egy híres alpesi folyó és borvidék Észak-Itáliában, a folyó első szakasza Szlovéniában található. A kristálytiszta, jellegzetes kékes-zöldes árnyalatú hegyi folyó és környéke az utóbbi évtizedekben turisztikai látványosság lett és a borrajongók Mekkája. Ingyenes vezetett túrákat is szoktak szervezni.
Itália ezen kicsiny régiója szinte mindent nyújt, amit Olaszország: gyönyörű strandok, magas hegyek, sípályák, kulturális események, bor és gasztronómia, kikötővárosok és eldugott romantikus villák, kempingek, halászfaluk, kerékpár- és túraútvonalak.
A legerősebb attrakció a gasztronómia. Errefelé olyan olasz fogásokat kóstolhatunk, amelyeket Magyarországon kevés helyen vagy egyáltalán nem. A sült sajtpizza, a szamárszalámi és a kenyérben főtt sonka maradhat emlékezetes. Az itteni séfek hitvallása, hogy az étel készüljön helyben termett alapanyagokból, és fontos a termőhely egyedisége. Divatos szakmai fogalom lett a tracciabilita, azaz a nyomon követhetőség, az élelmiszerbiztonság és a szolgáltatások minősége. A másik koncepció a határon átívelés, mert meggyőződésük, hogy az egész világhoz kell szólnia ennek a gasztrofilozófiának anélkül, hogy az a saját nemzeti konyha identitását veszélyeztetné.
Trieszt és Grado
Ha Friuli Venezia Giuliában járunk, nem hagyhatjuk ki a két gyönyörű kisvárost, Triesztet és Gradót. Amennyiben vásárolni akarunk valami eredeti ínyencséget szuvenírként, irány a trieszti Eataly központ, amely egy szépen felújított, régi raktárban működő áruház, bár és kávézó, lenyűgöző kilátással a tengerre és a kikötőre. Különleges kenyérfélék, sajtok, sonkák, olívaolajok, tészták, panettonék, konzervek, pestók sorakoznak a polcokon. Külön szinten várják a vevőket az italok.
Dinoszauruszok az őskorból
Ha valaki családdal, gyerekkel utazik e tartományba, akkor is talál érdekes programokat. Érdemes megtekinteni a dinoszaurusz-maradványokat. Már 20 évvel ezelőtt felfedezték ezeket a sok millió éves csontokat, de Antonio és Bruno maradványait a nagyközönség csak néhány éve tekintheti meg a trieszti Civico Museo di Storia Naturale de Triest-ben. Antonio volt az első dinoszaurusz, amelyet a tartományban találtak, közel a Villaggio del Pescatore nevű faluhoz. A Flavio Bacchia által vezetett ásatás során egy másik dínó csontváza – amely a Bruno nevet kapta – is majdnem teljes egészében felszínre került, és hosszas restaurálási munkák után lett megtekinthető.
Látható itt egy hatalmas fehér cápa és egy több mint 6400 éves emberi állkapocs is, amely a világ legrégebbi, méhviaszos fogtömését rejti. Ha nem elég a trieszti dínópár, akkor irány a Dino Park Interactive Dinosaurs Martignaccóban, Udine közelében. Ez egy kifejezetten családbarát, interaktív tematikus park, ahol őskori erdő hangulatát idéző ösvényeken barangolhatunk, és látogatható egy őslénykutatási-ásatási terület is.