Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
A lakossági hitelek piacán az idén sorra dőlnek meg a rekordok, a kamatmentes, támogatott kölcsönök iránt azonban nem nő az érdeklődés – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön gyakorlatilag stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig közel a felére esett vissza.
A szakértői számítások szerint a babaváró kölcsön és a munkáshitel új szerződéseinek együttes összege 21,6 százalékkal csökkent 2026 első nyolc hónapjában az előző év azonos időszakához képest. Ezzel szemben a lakáscélú és a fogyasztási kölcsönöknél ugyanez az összeg több mint másfélszeresére nőtt éves összevetésben.
A babavárónál az Otthon Start sem hozott áttörést
A gyermekvállalásra készülő fiatal házaspárokat támogató babaváró hitelnél nyolc hónap alatt 146,5 milliárd forint összegben kötöttek új szerződéseket a bankok, ami mindössze 0,9 százalékos növekedés egy év alatt, gyakorlatilag stagnálást jelent.
A babaváró iránti kereslet annak tükrében különösen meglepő, hogy az Otthon Start lakáshitel bevezetését követően a kereslet felfutására lehetett számítani. Ezt egyrészt az indokolta, hogy a két hitel lehetséges felvevői között nagy az átfedés, másrészt a babaváró lakáscélú felhasználása önerőként is szóba jöhet – emlékeztet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Januártól a Wekerle Plusz hitel lép az Otthon Start helyébe, amelynek már szigorúbbak lesznek a feltételei, a használt lakások kamata pedig a mostani 3 százalékról 5 százalékra nő, ami némileg élénkítheti a babaváró iránti érdeklődést.
A munkáshitelnél érthetőbb a visszaesés
A legfeljebb 25 éves, már dolgozó fiatalok támogatását célzó munkáshitelnél sokkal inkább magyarázható a 2025 első nyolc hónapjához mért drasztikus visszaesés. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az idén augusztus végéig 69,6 milliárd forint összegben kötöttek munkáshitel-szerződéseket a bankok, miközben egy évvel korábban még 130 milliárd forint felett járt a piac.
Gergely Péter szerint ennek egyik oka, hogy a munkáshitel tavaly januári indulása után viszonylag nagy volt iránta a kereslet, így a kezdeti kiemelkedő érdeklődés érthetően csökkent. Ezt erősíti, hogy a munkáshitel lehetséges igénylőinek köre viszonylag szűk, a legfeljebb 4 millió forintos hitelösszeg miatt pedig a felhasználási lehetőségek is korlátozottak. Mindezek alapján nem valószínű, hogy az új szerződések összege kitörne a most jellemző havi 7–10 milliárd forintos sávból.
Ajándékpénzekkel csábítják a babaváró igénylőit
A munkáshitelt a bankok különösebben nem is ösztönzik, a babaváró igénylőit viszont tartósan nagy összegű jóváírásokkal csábítják. Mindezt annak ellenére teszik, hogy az új szerződések éves összege a konstrukció 2019-es bevezetése óta szinte folyamatosan csökkent. A babaváróhitel-kalkulátor szerint jelenleg is bőven százezer forint feletti egyszeri jóváírás járhat az igénylőknek.
Gergely Péter szerint ez azzal magyarázható, hogy a babaváró hitel igénylői különösen értékesek a bankok számára. Jellemzően magasan képzett, jó jövedelmi helyzetű, ténylegesen családalapításra készülő fiatalokról van szó, akiknél számítani lehet jelentős számlaforgalomra és arra, hogy a jövőben több pénzügyi terméket is igénybe vesznek.
Az Erste 150 ezer forint kedvezményt ad a babaváró hitelhez, ha a kölcsön összege eléri a 11 millió forintot. További feltétel, hogy legalább az egyik igénylőnek legyen aktív számlája a pénzintézetnél, és elvárás a pozitív marketingnyilatkozat megtétele is.
A Gránit Banknál 180 ezer forint egyszeri jóváírás jár a babaváró hitelhez kapcsolódóan. Ez további 160 ezer forinttal egészülhet ki, ha mindkét igénylő ajánlókóddal nyit új ügyfélként számlát a pénzintézetnél.
Az MBH Bank most futó akciójában 130 ezer forint egyszeri jóváírás és 50 ezer forint értékű Brendon-vásárlási utalvány járhat a hitel mellé, ha a kölcsön összege eléri a 10 millió forintot.
A MagNet Bank 150 ezer forint jóváírást ad a kölcsön mellé. Itt fontos feltétel, hogy a hitel összege legalább 8 millió forint legyen, és a házaspár mindkét tagja vezessen számlát a pénzintézetnél.
A CIB Bank akciójában 180 ezer forint egyszeri jóváírást ad a babaváró hitelt igénylőknek.
A K&H akciójában 100 ezer forint egyszeri jóváírás jár a hitel mellé, ha annak összege eléri a 11 millió forintot. Feltétel a pozitív marketingnyilatkozat is. Ez további 60 ezer forinttal egészülhet ki, ha csoportos hitelfedezeti életbiztosítást is kötnek a kölcsönhöz kapcsolódóan.
Az UniCredit Bank aktuális, november végéig tartó akciójában 180 ezer forint jóváírás járhat a babaváró hitelhez, ha teljesülnek az előírt feltételek.