Home Tőkepiac A kormányfő nem engedett a nyomásnak, kitartott álláspontja mellett

A kormányfő nem engedett a nyomásnak, kitartott álláspontja mellett

by Roland
0 comments

Nem hagyta magát a pesti börze

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 969,69 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel 144 454,77 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 21,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mind a négy vezető részvény erősödött. Az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX – közölte Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője. A nemzetközi piaci bizonytalanságot az amerikai technológiai szektorban jelentkező eladói nyomással magyarázta az elemző, megjegyezve, hogy ez Európában kevésbé hatott. A magyar piacon folytatódott az elmúlt hetekben tapasztalható esés korrekciója, a fontosabb papírok mind emelkedéssel zártak. Az OTP emelkedéséhez hozzájárult, hogy a bank folytatta a múlt héten bejelentett sajátrészvény-vásárlást – közölte Varga Zoltán.

A Mol 76 forinttal, 1,53 százalékkal 5050 forintra erősödött, 4,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 0,41 százalékkal 41 640 forintra nőtt, forgalmuk 14,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,15 százalékkal 2660 forintra emelkedett, a forgalom 1,0 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 0,95 százalékkal 12 710 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

Vegyesen zárták a vezető nyugat-európai tőzsdék

A londoni FTSE-100 mutató 1,04 százalék, a frankfurti DAX-index 0,27 százalék plusszal zárt, míg a párizsi CAC-40 index 0,78 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,31 százalékkal csökkent. Milánóban 0,68 százalékos veszteséggel, Madridban 0,22 százalékos veszteséggel zárult a kereskedés.

Az európai tőzsdezárás után, 17.45 óra körül New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,86 százalékos, az S&P 500-as index 0,06 százalékos pluszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,37 százalékos veszteséggel állt.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 0,02 dollárral, 0,02 százalékkal 106,08 dollárra emelkedett. Az arany határidős jegyzése unciánként 1,56 százalékkal, 63,90 dollárral 4171,80 dollárra erősödött. Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gázpiac legközelebbi, novemberi jegyzésében 0,78 százalékkal csökkent: 1 megawattóra 86,45 eurón állt 17.45 óra körül. A gázjegyzés három hónapja 54,25 eurón, egy éve 31,46 eurón, két éve 33,35 eurón zárt.

You may also like

Leave a Comment

Connect

A weboldalon szereplő tartalom nem minősül pénzügyi tanácsadásnak. Minden közölt információ kizárólag tájékoztatási célokat szolgál.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Hozam Mix