Home Tőkepiac Tényleg Matolcsy Györgyöt hallgatta ki? Ez a kérdés foglalkoztatja a közvéleményt

Tényleg Matolcsy Györgyöt hallgatta ki? Ez a kérdés foglalkoztatja a közvéleményt

by Roland
0 comments

Tényleg Matolcsy Györgyöt hallgatta ki a rendőrség

Hivatali visszaélés miatt folyik eljárás a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke ellen. Erről is beszélt a Klasszis Klub legutóbbi adásában Simor András volt jegybankelnök.

A HVG információját megerősítve a Nemzeti Nyomozó Iroda arról adott tájékoztatást, hogy a keddi napon a nyomozók hét embert hallgattak ki gyanúsítottként abban az ügyben, amely a jegybank új vezetésének feljelentésére indult.

A tavasszal botrány robbant ki, amikor Simor András korábbi jegybankelnök azt nyilatkozta: a Magyar Nemzeti Bank egyik alelnöke nyomást gyakorolt az Erste Bankra, hogy távolítsák őt el a bécsi Erste Group felügyelőbizottságából. Simor szerint gyakorlatilag megzsarolták a bankot, és kellemetlen hatósági eljárásokkal fenyegették. Az Erste jelezte, hogy jogilag megkérdőjelezhető bánásmódnak voltak kitéve, mire az MNB vizsgálatot indított, majd feljelentést is tett.

Az Országos Rendőr-főkapitányság most arról tájékoztatta a lapot, hogy a tavasszal indult nyomozás során az NNI mind az MNB-től, mind az Erste Banktól szerzett be dokumentumokat az üggyel kapcsolatban. A mai napon a nyomozók hét személyt hallgattak ki gyanúsítottként, köztük az MNB volt elnökét. Mind a hét személyt hivatali visszaéléssel gyanúsították meg, majd mindegyikük házában házkutatást tartottak, illetve adatokat mentettek a mobil eszközeikről. Az ügy vizsgálata tovább folyik a gyanúsítottak szerepének teljeskörű tisztázása érdekében.

Matolcsy György éppen reggel rakott ki egy videót a YouTube-csatornájára, amelyben arról beszélt, hogyan történhetett, illetve nem történhetett az Erste Bank állítólagos megzsarolása, és abban neki milyen szerepe volt, illetve nem volt.

Házkutatást tartottak az MNB-ügyben

Kedden házkutatást tartottak, de azt nem tudni, hogy az MNB-ben, vagy Matolcsy Györgyék környezetében.

You may also like

Leave a Comment

Connect

A weboldalon szereplő tartalom nem minősül pénzügyi tanácsadásnak. Minden közölt információ kizárólag tájékoztatási célokat szolgál.

© 2025 – Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette Hozam Mix